Dr. Szabó Andrea Csilla

1969. szeptember 10-én születtem. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi karán diplomáztam 1994-ben. Gyakorló orvosként sosem dolgoztam, mert az úgymond nyugati orvoslásban nem találtam meg azt, amiért eredetileg orvos szerettem volna lenni. A holosztikus szemlélet teljes hiánya, csak a betegséggel és a beteg szervvel való foglalkozás, anélkül, hogy a beteg embert látnánk és krónikus betegségekkel szembeni teljes tehetetlenség, illetve csak tüneti kezelés nem motivált arra, hogy orvosként helyezkedjek el. Az egyetem elvégzése után kutatóként dolgoztam 4 évig, és 1998-ban PhD fokozat szereztem, majd a gyógyszeriparban helyezkedtem el.

Érdeklődésem az alternatív medicina iránt folyamatosan megvolt, de nem találtam olyan módszert, ami teljesen meggyőzött volna.
Tizenéves korom óta kisebb nagyobb megszakítással jógáztam, 2016-ban jógainstruktori képesítést szereztem.

Bowen-történetem

Krónikus vállfájdalmam ismertetett meg a Bowennel. Hónapok óta tartó vállfájdalmam már az önellátásban is akadályozott. Nem tudtam egyedül öltözködni és egyéb tevékenységben is akadályozott a fájdalom és a mozgáskorlátozottság. Az orvostudomány szinte teljes arzenálját kipróbálva (a sugárterápiát kihagytam…) semmi javulás nem mutatkozott. Jógaoktató társaim javasolták, hogy keressek fel egy Bowen alkalmazót. Az első Bowen kezelés után, másnapra a fájdalom és mozgáskorlátozottság jelentősen csökkent és a harmadik napra teljesen elmúlt. Újra elkezdhettem a jógagyakorlást is. Ekkor határoztam el, hogy ezt nekem meg kell tanulnom és alig 2 hónap elteltével már a tanfolyamon ültem.